Nos, újra én. Vége a négy napos szünetnek, hétfő van, tehát suli. Eredetileg úgy volt, hogy ma írunk angolból (történetesen a többesszámból, amit már ezer éve tudok), de volt egy kis kutyuli-mutyuli a termekkel kapcsolatban, így az óra első fele azzal telt, hogy föl-alá bolyongtunk az iskolában (ráadásul, lévén gólyák, mindenki kiröhögött minket), ezért nem iratta meg velünk a röpdogát a tanár. "De holnap minenképpen megírjátok, nincs mese!" Természetesen. És szépen mosolyogtunk is hozzá. Sőt, bőszen bólogattunk.

Reggel amikor suliba mentunk (engem, Balázst [ő a keresztszüleim nagyobbik fia, egyel alattam jár a gimibe -magyarán kisgimnazista-14 éves, szőke, néha kissé idegesítő, de amúgy jófej] Bellát [az ált. iskolábvan egy osztályba jártunk, ő úgymond a "legjobb barátnőm", most a mellettünk lkévő gimibe jár Izidorral egy osztályba, aki a "legjobb barátom". Így hárman hasonlítottunk Harry, Ron és Hermione triójára, csak nálunk két lány és egy fiú van, nem pedig fordítva]és Bella húgát [aki szintén kisgimis, Belláék sulijában] mindenreggel a szülők visznek suliba autóval, váltott szereposztásban) találkoztunk T-bával, aki nem más, mint a volt matektanárom, és egyébként a legjobb tanár a világon. Minden bicóval jár tanítani, és amikor megálltunk a piros lámpánál és észrevettük, egy emberként vetődtünk az ablakhoz, és kézzel-lábbal integettünk. Szerencsére észrevett, és mosolyogva visszaintegetett. Ez egy kis erőt adott a nap folyamán...

Most alig van házim, szinte csak fizikából, mert a szünetben mindent megtanultam. Ezért tudok most is ode írni, és ezért tudom majd megnézni annak asorozatnak az első részét, amit ma kaptak kölcsön az egyik új osztálytársamtól két dvd formájában. Nem tudom mi a címe, valami japán anime, azt hiszem. De azért magyar szinkron van rajta.

Megfigyelés: Kezd elmúlni a szorongásom az új suli miatt. Legalábbis azt hiszem. Eddig egyfolytában gyomorideges voltam, nem tudtam enni. Egy fél hónap alatt fogytam két kilót. Bár, még most is összeugrik a gyomrom amikor befordulunk azon a bizonyos sarkon(amin túl már látni az iskola fenyegető, szürke falait), de már tudok enni. Naponta háromszor, vagy akár négyszer is. Ami nagy teljesítmény, ha mondjuk a múlt heti étkezésemet nézzük(semmi reggeli, délelőtt  egy alma, ha jó napom volt, ebédkor turkáls egy sopr a kajában, vacsira semmi).

Úgyhogy, levonom a következtetést: kezdek belerázódni a gimis életbe. Egy idő után talán majd még élvezni is fogom. Legalábbis remélem.