Lehet, hogy a szürkeség az oka. Vagy a hideg. Vagy nem tudom.

Nem akarok depressziós lenni. Csak épp nehéz ellene tenni. Nem tudom mit csináljak.

Egész délután csak lődörgök itthon. Fel-le járkálok a lakásban, mint egy fantom. Nem tudok magammal mit kezdeni. Semmihez sincs kedvem, de egyhelyben ülni is rossz. Sikítanék, sírnék, és kiabálnék, ahogy a torkomon kifér, közben pedig megnémulnék, és soha meg nem szólalnék. Utálom, hogy el kell viselnem másokat magam körül. Utálom, hogy beszélgetnem kell velük. Idegesít mindenki, aki a közelembe jön. Lassan már saját magam is az idegeimre megyek. Ugyanakkor nem bírom sokáig elviselni a magányt, a néma, kihalt házat, ahol csak én járok, és ahol egyetlen társalkodópartnerem a saját visszhangom. Semmi se jó, se a tv, se a számítógép, se az olvasás, se a sport, se a pihenés, se a tanulás, se a szórakozás. MIÉRT?! Miért nem lehet már vége ennek a szörnyű állapotnak?! Süssön már kia nap, hisz' itt a tavasz! Miért nincs jó idő? Miért nem lehetek jókedvű? Istenem, csak fújja el a szél ezeket a felhőket innen a fejünk fölül, mert nem látjuk tőlük az eget!